A jegy elővétel december közepén indul majd. 

Itt előzetesen tájékozódhat a jegyvásárlás menetéről és a várható ülésrendről .

Jegyvásárlási módok

Jóllehet a Frankfurti Magyar Bál egy nyilvános rendezvény, a belépeshez azonban minden kedves vendégünknek belépő jegyet kell váltania. Itt megtudhatja, hogyan.

A jegyelővétel több úton történhet. 

Az újonnan beinduló webshopban itt a honlapunkon, ahol a termek asztal elrendezése is megtalálható lesz. Ahogy az eddigi években, úgy ezúttal is lehet majd telefonon előrendelést leadni, valamint személyesen megvenni a környékbeli magyar misék végén. Ezek időpontját és helyszínét az elővétel beindulásával itt is közzé fogjuk tenni.

Az esti pénztár több céllal üzemel. Egyrészt mindazok rendelkezésére áll, akik csak az utólsó napokban, órákban döntenek úgy, hogy megtisztelnek bennünket látogatásukkal. Másrészt ott van lehetőség az összes olyan belépő átvételére, amelyeket nem e-mailben és nem postai úton kézbesítünk.

A letétben lévő belépők névre szólnak, ezért átvételük alkalmával az átvevőnek igazolnia kell az átvételi jogosultságot.

Már régi hagyománya a Frankfurti Magyar Bálnak, hogy a szervezők a Tombola keretén belül belépő jegyeket sorsolnak ki a következő évi bálra. 

A nyereményt igazoló utalvány nem érvényes belépő jegyként! Aki a tavalyi bálon ilyen nyereménynek örvendhetett, azt megkérjük, hogy a webshopban vagy helyfoglalási üzenetében feltétlenül jelezze azt is, hogy hány előző évi nyeremény utalványt szeretne beváltani.

Minden előzetes rendelést telefonos vagy e-mailben történő egyeztetés és pontosítás után igazolunk vissza. A rendelés feldásakor ezért megkérjük, hogy e-mail címét és/vagy telefonszámát az egyeztetés és a jegy értékesítés céljából bocsássa rendelkezésünkre.

Bármi nemű fizetést csak a visszaigazolás után kezdeményezzen!

A fizetési módokról és az elővétel lefolyásáról a következőkben tájékoztatjuk.

Tervezett ülésrendek

A változtatás jogát fenntartjuk!

Továbbra is három árkategóriát fogunk kínálni.

  • elővételi árak
  • esti pénztári árak
  • diákjegyek

Fontos információ: a diákjegyek csak érvényes diák- vagy felsőoktatási intézmény által kiállított hallgatói igazolvány bemutatása mellett jogosítanak belépésre. Ennek hiányában a különbözetet a teljes költséghozzájáruláshoz az esti pénztárban kell kiegyenlíteni.

A változtatás jogát fenntartjuk!

Továbbra is három árkategóriát fogunk kínálni.

  • elővételi árak
  • esti pénztári árak
  • diákjegyek

Fontos információ: a diákjegyek csak érvényes diák- vagy felsőoktatási intézmény által kiállított hallgatói igazolvány bemutatása mellett jogosítanak belépésre. Ennek hiányában a különbözetet a teljes költséghozzájáruláshoz az esti pénztárban kell kiegyenlíteni.

A jegyelővétel folyamata

A Frankfurti Magyar Bál szervezői szabad idejükben, önkéntesen végzik munkájukat, aminek nagy része eddig még a hagyományos „analóg” módon zajlott. Az idén először üzemel egy webshop is, amivel a munkafolyamatok digitalizált lebonyolítását és ez által a zökkenő mentesebb és gyorsabb ügyintézést szeretnénk elérni.

A félreértések elkerülése és a gyors lebonyolítás érdekében vegye figyelembe a következő fontos információkat. 

Az elővételt a fent említett módok egyikén kell kezdeményezni. Nem célszerü több úton egyidejűleg indítani az elővételt, mert az félreértésekre adhat okot és többszörös foglaláshoz vezethet.

A foglalás véglegesítését egy telefonos vagy e-mailben zajló egyeztetés előzi meg. Az egyeztetés célja, hogy a különböző csatornákon beérkező elővételi igényeket harmonizáljuk és esetleges konfliktus esetén alternatívákat, opciókat ajánlhassunk fel.

A végleges foglalás személyre és a megállapodott asztalhoz szól, amit mi e-mailben vagy a telefonos egyeztetés végén igazolunk vissza. A fizetési kötelezettség csak e viszzaigazolás után lép életbe.

 Elővételben a jegyfoglalás csak egyidejű asztal foglalással lehetséges. Hogy ez miért van így, arról itt további részletekkel szolgálunk.

A jegyfoglalással csak asztalt, de nem egy adott széket választ.

Az esti pénztárban vásárolható belépők nem szólnak asztalhoz. Ilyen jeggyel rendelkező vendégeink a még esetlegesen fennálló szabad helyek között szabadon választhatnak.

Félreértések elkerülése végett megkérjük kedves vendégeinket, hogy nem egyértelmű esetben az asztalnál ülőkkel tisztázzák, hogy a kívánt hely(ek) valóban szabad(ok)-e.

Az elővételben értékesített jegyek személyre szabottak. Ez azt jelenti, hogy a foglalt jegyek kizárólag a vásárlót és az általa a foglalásban megnevezett személyeket jogosítja belépésre.

Fontos: a diákjegyek csak érvényes diák- vagy a felsőoktatási intézmény által kiállított hallgatói igazolvány bemutatása mellett jogosítanak belépésre. Ennek hiányában a különbözetet a teljes költséghozzájáruláshoz az esti pénztárban kell kiegyenlíteni.

A beléptetést lebonyolító rendezők és, amennyiben a jegyek az esti pénztárban vannak letétben, a pénztáros jogosultak ezek ellenőrzésére. 

Ha rövidtávú változás állna be a foglaláskor megnevezett személyek körében, akkor feltétlenül értesítsék e-mailben még a bál kezdete előtt a szervezőket vagy személyesen a beléptetést végző rendezőket.

Az idén először lesz választható a jegyek e-mailben történő kézbesítése is. A webshopban vagy e-mailben beérkező rendelések esetében ez az alapbeállítás, de kérhető telefonos megredelés esetén is, amennyiben egy valós e-mail címet is megadnak nekünk.

Külön kérésre szívesen kipostázzuk ajánlott levélként az elővételben megrendelt és átutalással kifizetett belépőket. Ezért a szolgáltatásért 5,- € postai és szervízköltséget számolunk fel. A postai átfutási időket figyelemebe véve ilyen irányú igényeket csak 2024. január 22-ig áll módunkban elfogadni. Később beérkező rendeléseket illetve később beérkező banki átutalás esetén a rendelt jegyeket a megrendelő neve alatt az esti pénztárban letétbe helyezzük.

Az elővételben megrendelt, de az idő rövidsége miatt átutalással már nem fizethető jegyek az esti péntárban – előveteli áron – készpénzes fizetés ellenében átvehetők.