Időpont

2024. január 27.
Kapunyitás: 19:30
Záróra: 04:00

Előzetes információk

Tervezett programunk

Helyszín

Stadthalle Hofheim
Chinonplatz 4
65719 Hofheim am Taunus

Gyakran ismétlődő kérdések

A Stadthalle házirendje

Kedves érdeklődők, kedves vendégeink!

Az elmúlt Frankfurti Magyar Bál nagy sikert aratott, amiért ezúton is köszönetet mondunk minden kedves vendégünknek. Ez minket, szervezőket, is nagy örömmel és büszeksségel tölt el, ám koránt sem jelenti azt, hogy ölbe tett kézzel várjuk a következőt. A siker mindig kihívást is hord magában, mert egyúttal az elvárás mércéjét is magasabbra helyezi.

Mi magunkkal szemben is magasabbra tesszük a lécet, hogy túlszárnyalhassuk az elmúlt Magyar Bál sikerét. Kedves vendégeink visszajelzéseiből kiindulva, emelni akarjuk a szolgáltatások minőségét és néhány újítást is kipróbálunk, amik – reményeink szerint – elnyerik majd kedves vendégeink és az érdeklődők tetszését is.

Újdonságok

Reményeink szerint magyar szakács fogja a báli menüt készíteni, az egyeztetést már megkezdtük. Az ital választék magyar jellegű kibővítésén is dolgozunk és azon munkálkodunk, hogy mindez meg is valósuljon.

A Magyar Bál történtében most először nyílik majd lehetőség a báli belépők rendelésére közvetlenül web shopon keresztül. Célunk ezzel a rendelési folyamat zökkenőmentesebb lebonyolítása, a kézbesítés valamint a beléptetés egyszerűsítése és meggyorsítása. Ennek részeként, ugyancsak most először, e-mailben is tudjuk kézbesíteni a PDF formában kiállított belépőket minden kedves vendégünknek, aki ezt kéri.

Az eddigi jól bevált rendelési csatornák (pl. báli telefon) csakúgy, mint a megszokott kézbesítési módok (postai úton, személyes átvétellel, az esti pénztárban letétben) természetesen továbbra is rendelkezésre állnak.

Árak és költségek

A fogyasztói árak alakulása a köznapi élet szinte minden területére kihat, így minket is érint. A terembérlet díjától a báli szolgáltatók díjazásáig az idén mindenütt, az előző évhez hasonló áremelkedéssel szembesülünk. Ez ismételten komoly dilemma elé állitja a szervezőket a bál gazdaságossága szempontjából, hiszen bevételünk magyar közösségeink és támogatottaink legfőbb anyagi forrása.

A most először bevezetésre kerülő újítások remélhetőleg maradandóan emelni fogják a Frankfurti Magyar Bál színvonalát, az esemény rangját, értékét és elnyerik kedves vendégeink megbecsülését is. 

Jelenleg a szolgáltatások egyeztetése, a várható költségek számba vétele és az összes többi tényező kiértékelése zajlik. A belépők árával kapcsolatban végleges információval december elején tudunk majd szolgálni. Addi is látogassák oldalunkat gyakran, vagy regisztráljanak hírlevelünkre itt.

Menni vagy nem menni? Ez itt a kérdés.

Tisztában vagyunk vele, hogy kedves vendégeink anyagi mozgástere az idén is szűkebb lehet, mint eddig. Ilyen helyzetben nehezebb dönteni arról, hogy a Frankfurti Magyar Bál még belefér-e a családi költségvetésbe.

Döntésüket, bárhogy is essen, tiszteletben tartva csupán annyit szeretnénk meggondolás tárgyává tenni, hogy a bál nem csupán költség, hanem egy vissza nem térő lehetőség egy jókedélyü estét barátainkkal vagy ismerőseinkkel közösen átélni és a szürke hétköznapok gondjait legalább erre az időre elűzni.

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőnek értesülj az aktuális információkról és eseményekről!


* : a regisztrácóhoz szükséges adat